Intim
Ebben a menüpontban az intim kérdéseidre is megtalálod a választ,mi
EBBEN A TÉMÁBAN IS SEGÍTÜNK:)
Menstruáció
Forró éjszakák
Mindent az óvszerről
Petting
Az első alkalom
INTIM ABC
Abortusz (terhességmegszakítás)
Magyarországon a terhességet indokolt esetben a magzat 12 hetes koráig lehet megszakítani. A törvény nyomós szociális, orvosi és etikai érvek alapján elismeri a nők jogát az abortuszra. Különleges esetekben (pl. bűncselekményből azaz nemi erőszakból származó terhesség, vagy egészségügyi okok) megengedhető az előrehaladottabb terhesség megszakítása is. A legelterjedtebb módszer a szívókészülékes megoldás, a méhszájon keresztül "kiszippantják" a magzatot. A vetélés / vetetés nagy lelki vívódást jelent egy nőnek, ezért jobb, ha tudod, hogy az abortusz megelőzhető. Ezért kezdd el úgy a szexuális életedet, hogy légy tisztában a védekezéssel és a fogamzásgátlással! A fogamzásgátlás szövődményei ritkábbak és nem is olyan súlyosak, mint egy terhességmegszakításé.
AIDS
Az AIDS rövidítés az angol "acquired immune deficiency syndrome" szóból ered, melynek jelentése: szerzett immunhiányos szindróma. Az AIDS-es emberek immunrendszere képtelen megvédeni a szervezetet a kórokozókkal szemben. Mivel még nincs ellenszer, a HIV-fertőzöttekre sajnos mind halál vár, maximum késleltetni lehet a kimúlást. Ez a fajta betegség vérrel és nemi váladékkal terjed (nőivel is!), ezért érdemes gyermekvállalás előtt tesztet csináltatni. Mégegyszer hangsúlyozom, védekezéssel ez is elkerülhető! Ha a környezetedben van HIV-pozitív ember, ne közösítsd ki! Akár egy tányérból is ehetsz vele, átölelheted, stb. Szúnyogok és háziállatok sem terjesztik a vírust, nyugodtan menj uszodába, szaunába, mert ezen a módon sem kaphatod el.
Antibébitabletta
Fogamzásgátlónak is nevezik. Fiatal lányoknak az egyik legbiztonságosabb védekezési forma. Azt azonban fontos tudni, hogy a tabletta a nemi betegségektől nem véd, csak a terhességtől! A gyógyszer női nemi hormont, ösztrogént és progeszteront tartalmaz. Ezek megakadályozzák, hogy megérjen a petesejt. A méhnyálkahártyát is megváltoztatják, hogy ne tudjon beágyazódni a pete. A fogamzásgátlót csak orvosi engedéllyel szedheted. Szedése esetén félévente nőgyógyászhoz kell menned. A mellékhatások elkerülése végett ezt tényleg tedd meg! Előfordulhat, hogy fáj tőle a fejed, émelyegsz, köztes vérzések lépnek fel. Ezek a panaszok általában 2 hónapos szedés után megszűnnek. A cigarettáról le kell mondanod, ha tablettával védekezel! A nikotin ugyanis gyengítheti a bogyó hatását. Mielőtt az elsőt bekapod, olvasd el a használati utasítást. Ja, és sose felejtsd el bevenni!
B
Biszexualitás
Egy nőt vagy férfit akkor nevezünk biszexuálisnak, ha az ellenkező és az azonos nemű emberekhez is szexuálisan vonzódik, és mindkét kapcsolatban lelki és testi kielégülést talál. Különböző mértékben minden emberben megvan ez a hajlam. Persze attól még, hogy kipróbálod egy barátnőddel, nem vagy biszexuális, csak kíváncsi.
C
Ciklus
Körülbelül a 12. életév körül a nő szervezetében kb. 28-30 naponta megérik, azaz megtermékenyíthetővé válik 1-1 petesejt. Ez a kb. 40 éven át tartó folyamat a ciklus, menstruáció, havi vérzés, ahogy nevezzük. Az 50. életév táján (a klimax korában) a nők szaporodóképessége megszűnik, és nem termelődik több pete. Ekkor az ő vérzésük végérvényesen megszűnik.
Cunnilingus
A női nemi szerv izgatása nyelvvel.
CS
Csikló
Más néven klitorisznak nevezzük. Kicsi, alig borsó nagyságú szerv, amely a kis szeméremajkak felső találkozásánál található. A csikló izgalmi állapotban megnő. Ez a nők számára a legfontosabb ingerszerv, rengeteg idegvégződés fut össze benne.
E
Ejakuláció
Magyarul: magömlés. Orvosi szakkifejezés, amely az ondónak a péniszből való kilökődését jelenti. Nyilvánvaló külső jele a férfi orgazmusnak, a nőinek nincs ilyen.
Erekció
A férfi nemiszerv megmerevedését jelenti. A spontán merevedés elég sok kellemetlenséget okoz a kamasz fiúknak. Külső inger, érintés vagy fantázia váltja ki.
Erőszakos közösülés
Ha fenyegetéssel vagy erőszakkal akaratod ellenére közösülésre kényszerítenek, nemi erőszakról beszélünk. Ez egy, a törvény által is büntetett cselekmény, amit nem szabad annyiban hagyni! Ha valaki szexuálisan zaklat, molesztál, és hiába szólsz, egyre csak durvul a helyzet, az az ember bűnt követ el. Tehát ilyen esetben a rendőrséghez kell fordulni! Ha veled is megtörtént már, tudod, hogy az ilyesmivel nem lehet egyedül megbirkózni. Ne szégyelld, kérj segítséget bátran! Senki nem fog elítélni, sőt, segíteni szeretnének majd.
F
Felláció
A pénisz izgatása ajakkal és nyelvvel.
Felvilágosítás
Elsősorban a szüleid dolga, hogy felvilágosítson, bár ma már az iskolában is sokat foglalkoznak a témával. A lényege, hogy tisztában legyél a nemi élettel, a következményekkel, a tényekkel, hogy később ne legyen problémád belőle. A rossz szexuális neveltetés következménye pl. a sok abortusz. Rengeteg lány 18 évesen még azt sem tudja, hogyan kell védekezni..!
Fogamzásgátlás
Erről a témáról jobb, ha még azelőtt beszélsz a barátoddal, mielőtt lefekszel vele. A fogamzásgátlás történhet óvszer, tabletta, különböző habok, krémek, kúpok és szivacsok, és méhen belüli eszközök segítségével is. Az esemény utáni sürgősségi tablettára akkor van szükség, hogyha kiszakadt az óvszer, vagy nem is használtatok, ami megjegyzem nagy felelőtlenség. A bogyót az aktus után 72 órán belül kell bevenni. Csak orvosi utalásra kapható, és nagyon drága.
Főtusz
A terhesség 4. hónapjától így nevezik a magzatot.
H
Here
A férfi herezacskójában található a két tojás alakú heregolyó, amelyek spermiumokat termelnek.
Heteroszexualitás
A másik nemhez való vonzódás. Ez a leggyakoribb, és legelfogadottabb. A férfi-nő kapcsolatot nevezzük heteroszexuális kapcsolatnak.
Homoszexualitás
Ez az azonos nemhez való vonzódást jelenti, azaz két férfi vagy két nő közötti kapcsolatot. A homoszexuális nőket leszbikusnak nevezzük. Félreértés ne essék, attól még, hogy fogod a barátnőd kezét, puszid adsz neki, nem vagy leszbikus. A homoszexuális beállítottságú emberek csak az azonos nemű párban találják meg a lelki és szexuális kielégülést. Ez nem betegség, és nem elítélendő dolog.
Hormonok
A szervezetben termelődő biokémiai anyagok, amik az anyagcserét, a növekedést és a szaporodást szabályozzák. Amikor pl. kislányból nővé érsz, gonadtrop hormonok termelődnek.
K
Kémiai fogamzásgátlás
A megtermékenyülés megakadályozására a rendelkezésünkre állnak kúpok, habok krémek. Ezek általában spermaölő hatóanyagúak, azaz a hüvelybe felhelyezvén elpusztítják az ondókat. Sajnos egyik sem teljesen megbízható, úgyhogy mindenképpen óvszerrel kombinálva ajánlott.
Kondom
Más néven óvszer, gumióvszer. A terhesség és a nemi betegségek elkerülésére szolgál. Ez egy vékony, gumiból készült burkolat, amit a merev férfi nemi szervre kell húzni közösülés előtt. Lehet kapni patikákban, élelmiszerüzletekben, trafikokban. Csakis márkásat vásároljatok! Ezen a téren ne spóroljatok! Csak olyat válasszatok ami 100%-ban elektronikailag tesztelt!
Kromoszóma
A férfiak hímivarsejtje és a nők petesejtje fél-fél kromoszómakészlettel rendelkezik. A petesejt csak X (azaz női) kromoszómát tartalmaz, az ondósejt pedig csak Y-t.
L
Leszbikus
Lásd: Homoszexualitás
M
Makk
A pénisz elülső része, érintéssel a legjobban ingerelhető testrésze a férfinak.
Maszturbáció
Önkielégítés. A saját nemi szervek kézzel vagy egyéb eszközzel történő ingerlése. Nem okoz lelki, vagy testi károsodást, és főleg nem erkölcstelen! Nem kell szégyenkezned miatta! Sőt, helyes dolog, hogy feltérképezed a tested, így ha már a szexre kerül a sor, tudni fogod, hol esik jól neked, ismerni fogod magadat. A nemi kielégülés természetes emberi szükséglet, úgyhogy nem lehet kifogásod, ha sikerül kielégülnöd magad által.
Mazochizmus
A testi és lelki bántalmazás és megalázás elviselése szexuális izgalmat vált ki a mazochista emberekből.
|